Aki a munkatársait motiválja, sok pénzt spórol

Ez is motiváció :)

Ez is motiváció :)Látszólag hajlamosak elfelejteni a cégek Magyarországon ezt a tényt, amelyet még az iskolapadban diákként tanulnak a HR-rel foglalkozó szakemberek.

A kollégák motivációjának számtalan pozitív oldala van, egyfelől az új munkatársak keresésével járó költségeket meg lehet takarítani, másfelől a biztos, jól továbbképzett munkatársak, akik magukénak érzik a céget, hosszú távon nagyobb hasznot termelnek.

 

A gazdasági visszaesés vesztesei és nyertesei között az egyik szembetűnő különbség az, hogyan bánnak a kollégákkal. Az előzőeknél hatszor nagyobb a felmondások aránya, míg a másiknál ötször jobban figyelnek a jó munkaerő motiválására. A magas fluktuáció egyértelműen nagy kárt okoz a cég életében, míg a megbízható munkaerő megtartására tett erőfeszítések hosszútávon kifizetődnek.

Mindez annak ellenére fontos befektetésnek bizonyult, hogy a gazdasági helyzet nem volt kedvező, de a motiváció felé nyitott céget versenyképesebbé tette. A magasan képzett és megbízható szakemberek demográfiai fejlődésnek köszönhetően továbbra is keresettek, a már meglévők motiválása és lojalitásának megtartása kifizetődő.

Az új munkaerő betanítása és integrálása a cég életébe az éves fizetésének az egyharmadába kerül, minél magasabb a pozíció, annál drágább mulatság. Ezért nem egy cég vállalaton belül saját maga képezi ki az utódokat, és a dolgozók a képzés és az előléptetetés lehetőségét fontos motivációs eszközként tartják számon.

Mindezt összefoglalva: ahol nagy a fluktuáció, ott a vezetésnek kell a sarkára állni, és megoldani a helyzetet a motiváltság hiányát pedig sürgősen orvosolni kell.

Vélemény, hozzászólás?
Ez is tetszhet
Az ingyen csokigolyó már nem elegendő
Tovább olvasom

Az ingyen csokigolyó már nem elegendő

Felejtsük el a plusz juttatásokat, mutassunk inkább több figyelmet munkavállalóink felé. A Google-nél odafigyeltek a kényelemre: a masszázsfotelek, asztalifoci és természetesen ingyenes snack-ek, beleértve (E.T. után szabadon) az M&M's csokigolyót is.
Így választanak munkahelyet a Z-generáció tagjai
Tovább olvasom

Így választanak munkahelyet a Z-generáció tagjai

Egy országos felmérés arra kereste a választ, hogy milyen szempontok alapján választanak munkahelyet a Z-generáció tagjai. A válaszadók többségének nem a legfontosabb, hogy egy ismerős, vagy barát ajánlja-e a munkahelyet. Egyre nagyobb jelentőséggel bír számukra az, hogy büszkék tudnak-e lenni az adott munkahelyre.
Miért van itt az ideje, hogy a HR végre ne csak a HR-rel törődjön
Tovább olvasom

Miért van itt az ideje, hogy a HR végre ne csak a HR-rel törődjön

A legtöbb munkavállaló nem törődik a HR osztállyal, legalábbis egészen addig, amíg olyan problémájuk nem keletkezik, amivel pont őket kell megkeresni. Ez persze nem azt jelenti, hogy az emberek többsége nem szereti a HR-t, csak egyszerűen nem látják a hasznosságát, nem érzik, hogy mit tesz hozzá a napi munkájukhoz.