Karriercélok

KarriercélokA karriercélok fontos tényezői vagy mérföldkövei minden egyén életének, legyen az dolgozó ember, vagy munkakeresés fázisában lévő. A karriercélokhoz tartoznak a különböző tanfolyamok elvégzése, illetve az előrébb jutáshoz szükséges minden egyéb lépés. Habár a célok nagyon fontosak, időszakosan felül kell vizsgálni azokat, hogy tényleg előrébb tudjunk velük lépni.

 

Típusai

Az emberek karriercélokat állítanak fel maguknak mielőtt elkezdenek dolgozni (és természetesen utána is). Mielőtt elkezdene dolgozni, próbálja meg megszerezni azt a tudást, ami elegendő lehet az adott poszt betöltésére. Az, aki nem igazán szereti a munkáját, talán próbáljon meg más területen diplomát szerezni, hogy munkát tudjon váltani.

Azok, akik idővel vagy pénzzel kapcsolatos célokat határoznak meg, általában egy adott időt dolgoznak egy-egy cégnél, illetve a meghatározott összeget keresik meg és lépnek tovább. Sokan – helyesen – a fejlődésre is fektetnek hangsúlyt.

Jó, ha vegyesek az elvárásaink, mind rövid, mind hosszú távon éppúgy, mint szakmailag és általánosságban. A hosszú távú célok inkább általánosak, hiszen a körülmények folyamatosan változnak, míg a rövidtávú célok sokkal specifikusabbak, mivel sokkal könnyebben tervezhetők.

Az általános karriercélok közé tartozik például, ha valaki orvos szeretne lenni, vagy otthonról szeretne dolgozni. A specifikus célok azok, melyek elérésével közelebb jutunk álmainkhoz. Ha az egyén orvos szeretne lenni, először is jól kell tanulnia ahhoz, hogy bejusson az orvosira.

A cél felállításának folyamata

Amikor célokat határozunk meg, fontos meghatároznunk az alap motivációt és arra kell gondolnunk, hogy milyen konkrét dolgokat kell megtenni ahhoz, hogy megvalósuljon. Amennyiben megvan a lépések listája, meg kell határozni az időkeretet is. A karriertanácsadók gyakran könnyedén meg tudják állapítani, hogy ezek a célok reálisak-e.

Például, ha valaki szeretne egy adott összeget keresni egy cégnél, először is át kell gondolni, hogy a cég képes-e ennyit fizetni érte. Továbbá meg kell vizsgálni, hogy milyen előléptetés kell ahhoz, hogy az adott fizetés reális legyen. Át kell gondolni azt is, hogy milyen képességekkel kell rendelkezni az adott poszt betöltéséhez, illetve hogy mi olyat tud tenni, ami által kitűnhet a többiek közül. Ha úgy látja, hogy a cégben azok, akik 5 évet dolgoztak, megelégedésükre szolgáló összeget keresnek, valószínűleg az ő időkerete is 5 év körül fog mozogni.

A lépések között talán bizonyos kurzusok is szerepelnek és olyan projektekben való részvétel, melyek segítségével kitűnhet a tömegből. Ezek után meghatározható az időkeret, például hogy szeretne 20%-os béremelést elérni egy éven belül. Felállíthat fél éves ellenőrzőpontokat, hogy megvizsgálja, hogyan is áll és hogy az adott cél még fontos-e egyáltalán számára. (lehet ezt sűrűbben is természetesen, az adott környezetnek megfelelően)

Értékelés

Fontos, hogy rendszeresen értékeljük a karriercélokat, hogy mennyire relevánsak és hasznosak. Mivel a prioritás idővel változhat, a célokat is frissíteni kell. Például ha valaki szeretne Madridban dolgozni, először meg kell tanulnia spanyolul. Ez lehet az első cél. Később, ha úgy látja hogy úgy is előrébb léphet, ha nem utazik el más országba, akkor a spanyol tanulás nem annyira fontos.

Egyes esetekben, ha akadályokba ütközünk, vehetjük jelzésnek, miszerint lehet, hogy nem túl realisztikusak a céljaink. Fontos, hogy legyünk rugalmasak karriercéljainkat illetően. Ha túl merevek vagyunk, az korlátozhatja lehetőségeinket és könnyen alulteljesíthetünk, mivel olyan dolgokba fektetjük energiáinkat, melyek nem is annyira fontosak.

Vélemény, hozzászólás?
Ez is tetszhet

A karriercélokról

A karriercélok meghatározása elengedhetetlen ha szeretnénk az általunk meghatározott dolgokat elérni. Legyünk akár alkalmazottak,  vagy épp munka nélkül,…
Tanulj valami újat!
Tovább olvasom

Tanulj valami újat!

Ismét közeleg a nyár (hiszen mától március van), és már érzed, tudod, hogy szeretnél belekezdeni valami „újba”, de még tépelődsz azon, hogy mi is legyen az? Tanulj valami újat!