Részmunkaidős állások

Részmunkaidős állások

Részmunkaidős állásokA részmunkaidős állások egyre népszerűbbek, és elterjedtebbek egész Európa szerte. Ez az elsősorban nőket érintő munkáltatási forma nem véletlenül örvend napjainkban akkora népszerűségnek, hiszen megkönnyíti a fiatal anyukák újbóli munkavállalását. Miután szülési szabadságukat letöltötték, és gyes, vagy gyed után vissza szeretnénk menni a munkahelyükre, hogy ismét dolgozhassanak, lehetőségük van arra, hogy részmunkaidőben folytassák a munkát.

Ezt úgy kell elképzelni, hogy például egy régi nyolc órás állásban, az eddigi nyolc óra helyett, kétszer négy órát dolgozhat a fiatal anyuka. Ezzel a munkáltató is jobban jár, mert a fizetendő tb járuléka így csökken.

Magyarországon még nagyon kevés, mindössze nyolc százalékot éri el a részmunkaidőben dolgozók aránya, míg ugyanez az arány más európai országokban akár 44, vagy 75 százalék is lehet. Nyilvánvalóan ahhoz, hogy a részmunkaidős állás megvalósuljon, létre kell jönnie egy megállapodásnak a munkáltató, és a munkavállaló között, úgy, hogy mindkét fél feltételeinek megfelelően meg tudjanak egyezni. Azonban ha az egyik fél nem fogadja el a feltételeket, a munkaadó fel is mondhat a közalkalmazottnak, hiszen akkor már nincs felmentési védelemben.

A részmunkaidős állás egyetlen hátránya lehet, ha a visszatérő dolgozni vágyó anyuka ugyanannyi munkát szeretne elvégezni, mint korábban a nyolc órás munkaidejében, és besűríti azt a jelenlegi négy órás munkaidőbe. Azonban előnye is lehet ugyanez, hiszen úgy osztja be a munkáját, és olyan ütemben végzi, ahogy neki kényelmes.

Vélemény, hozzászólás?
Ez is tetszhet