5 tipp, aminek a segítségével felkészülhetsz az első „komoly” állásinterjúdra

5 tipp, aminek a segítségével felkészülhetsz az első „komoly” állásinterjúdra
5 tipp, aminek a segítségével felkészülhetsz az első „komoly” állásinterjúdra
Hogyan érhetsz el olyan pozitív hatást, hogy Neked adják az állást?

Tegyük fel, hogy épp most fejezted be a középiskolát, vagy az egyetemet, főiskolát, és most már készen állsz az első „igazi” munkahelyedre. Kiküldted az önéletrajzaidat, és be is hívtak az első állásinterjúdra. Hogyan érhetsz el olyan pozitív hatást, hogy Neked adják az állást?

  1. Öltözz professzionálisan. Felejtsd el a testhez simuló felsőket, a mélyen kivágott blúzokat, hiszen dolgozni készülsz, nem szórakozni. Bár nem feltétlenül kell mindjárt kosztümöt venned, mégis, különösen fontos a professzionális megjelenés. Ha egy konzervatívabb irodához jelentkezel, ne úgy öltözz, mintha épp koncertre mennél. Abban az esetben, amikor egy kereskedelmi pozícióra pályázol, egy kicsivel már szabadabban választhatsz. Mindenképp elegáns, és visszafogottabb darabokat válassz. Azt javaslom, úgy öltözz, mintha életed egyik legfontosabb személyével akarnál találkozni – mert úgy is van!



  2. Bizonyosodj meg arról, hogy jól ápolt vagy. Semmiképp se kelts olyan benyomást, mint aki most mászott ki az ágyból, és aki nem figyel eléggé a higiéniára. Semmi se késztetheti jobban a HR-es kollégákat az interjú gyors befejezésére, mint a mosatlan haj, a mocskos körmök, és a rossz testszag. Alkalmazottként Te fogod képviselni a céget, és egy ügyfél se szeretne egy ápolatlan személlyel üzletet kötni.
  3. Figyelj oda a testbeszédedre. Egy kellőképp határozott kézfogás az interjú elején arra utal, hogy magabiztos vagy. Tartsd a szemkontaktust, maradj nyugodt, és légy figyelmes az interjúztatóval. Tegyél fel kérdéseket, és hallgasd figyelmesen a válaszokra. Gondolkodj, mielőtt válaszolsz az interjúztató kérdéseire – ne kalandozz el, és kövesd a beszélgetés fonalát.
  4. Készülj fel az állásinterjúra. Mindenekelőtt keress rá a vállalkozásra – ma már minden üzletnek, cégnek van weboldala, ahol megtudhatod, mégis kik ők, és kik a célközönségük. Tájékozottan tudsz válaszolni a kérdésekre, belevonva a cégről megszerzett ismereteidet, ezzel megmutathatod az interjúztatónak, hogy komolyan érdekel ez a munka. Látni fogja, hogy a cég hasznára lehetsz.
  5. Légy jelen az interjún. Rossz hatást kelt, ha úgy viselkedik valaki az állásinterjún, mintha a buszra várna. Nem tesz fel kérdéseket, csak hallgat, és abban se lehet biztos a HR-es, hogy egyáltalán figyelnek rá. Ahhoz, hogy kimutasd a lelkesedésedet, kérdezz, és légy ott a beszélgetésen. Ha már az interjú se izgatja a jelentkezőt, akkor biztos, hogy a munkába se fog sok energiát belefektetni, így biztos, hogy nem kapja meg a munkát.

 

Az első benyomás az, ami számít, valamint, hogy tudasd az interjúvolóval, hogy szeretnéd ezt az állást, hogy keményen fogsz dolgozni, és hogy a megteszel majd mindent, ami tőled telik. Lehet, hogy nem te leszel a legképzettebb jelölt, ám a legkiemelkedőbb még mindig lehetsz. Sok szerencsét!

Ez is tetszhet