Kellemetlen helyzetek a bemutatkozó beszélgetés közben

Kellemetlen helyzetek a bemutatkozó beszélgetés közben

Kellemetlen helyzetek a bemutatkozó beszélgetés közbenHiába a legalaposabb felkészülés, lehet valaki szakmailag elsőrangú, mégis előfordul, hogy az első beszélgetésen csúfos kudarcot vallunk. Mindez köszönhető egy kávéfoltnak, egy viháncoló mobilnak és egy túl laza bemutatkozásnak.

 

Kávéfolt a legrosszabb pillanatban

Emlékeznek a filmre, ugye? Az ifjú titán, a titkárok gyöngye is lezsibbadt, amikor a főnöke kávéjával leöntötte magát és szinte mindent megadott volna kollégájának, hogy kicserélhessék a foltos ruhadarabot, mielőtt a főnök meglátja.

Nos, mindez az első alkalommal még nagyobb malőr. Alapszabály, ha valaki nem tud észrevétlen pl. a kocsiban inget cserélni és nem hord az aktatáskájában váltóruhát, akkor szorítkozzon az átlátszó ételekre és italokra a nagy esemény előtt. Ha a baleset mégis megtörténik, akkor drukkoljon, hátha a HR-essel is történt már ilyen, talán éppen aznap reggel. Némi humorral el lehet venni a dolog élét.

Mobil-veszély

Bemutatkozás kellős közepén, miközben komolyan vázolják az elvárásokat, az állítólagosan kikapcsolt mobil egyszer csak életre kel, és az ifjú Travoltát megszégyenítő mozdulatsorba kezd. Esetleg az ébresztő kapcsol be sivítva. Inkább ellenőrizze, hogy biztos ki van-e kapcsolva, csak úgy kezdjük el a tárgyalást. Olyan, mintha minden más előbbre való lenne, mint az új munkahely.

Óvatosan a hasonlatokkal!

Valaki a hobbijáról kérdezte a jelentkezőt, mire az illető boldogan kifejtette, hogy amatőr szinten focizik, szívesen síel, túrázik és a falmászás sem áll tőle távol. Imígyen kívánva bizonyítani, hogy szívesen bizonyít csapatban, rendelkezik küzdőszellemmel és belevaló is.

Majd hozzátette, hogy amit viszont nem bír, az az olyan – mások által – sportnak titulált elfoglaltságok, mint amilyen a sakk, hiszen az azoknak való, akik szívesen bújnak el egy sötét szobában esténként, hogy számítógépezzenek. Nos, a vezetőség több tagja amatőr sakkbajnokságot nyert…

Egy másik álláskereső hasonló szituációban kifejtette véleményét a golfról, ami – szerinte – olyanoknak való, akik nemi identitásukat nem tisztázták idejekorán. A vezető beosztásban dolgozók közül többen csak kellemes, pihentető sportot láttak benne…

Tegezés, de túl korán

Az egyik jelentkező, miközben felkísérték a beszélgetésre, laza flörtbe bonyolódott még a liftben kedves kísérőjével. A smalltalk közben letegezte és megkérdezte, hogy mikor fejezi be az egyetemet, és mennyi ideje van még a gyakorlatból.

Később kiderült, hogy felelős beosztásban dolgozik és már régen abszolválta tanulmányait. Kifejtette, hogy kedves bók lett volna a liftben elhangzott beszélgetés, ha nem tegezte volna le az illető. Tehát inkább maradjon az önözésnél és tartsa be legszigorúbban az illemszabályokat.

Vélemény, hozzászólás?
Ez is tetszhet