Senior munkavállalás napjainkban

Senior munkavállalás napjainkbanA senior korosztály munkavállalása nem éppen a legegyszerűbb feladat. Sok példát lehetne sorolni arra, hogy a még nem nyugdíjas, de már nem is olyan fiatal korosztály (a negyvenöt-ötvenévesek korosztálya) hogyan tud, vagy éppen nem tud újra elhelyezkedni.

Rengeteg olyan ember van, akik hiába próbálják újra és újra, nem kellenek sehova, és talán jogosan azt gondolják, hogy az életkoruk miatt van.

Akadnak ellenpéldák is, de jóval kevesebb, és a pozitív eredmény eléréséig keserves volt az út. Azonban az ebbe a helyzetbe kerülőknek sem állhat meg az élet!

A legelső dolog, hogy “józan ésszel” végiggondolják a lehetőségeiket, amibe azt is számba kell venni, hogy mennyi idő áll rendelkezésre egy jó munka megkeresésére. Amennyiben nem tudnak megfelelően jövedelmező, és kellően testhezálló munkát találni, fel kell mérni az ideiglenes pénzkeresési lehetőségeket is.

Ilyen például a kisgyerekekre való vigyázás, iskolások korrepetálása, nyelvekre tanítás, vagy a szakmával kapcsolatos, tapasztalatokra épülő tudás hasznosítása, stb.

Mindenképpen a legfontosabb egy összefoglaló önéletrajzot készíteni időben a legutolsó állástól visszafelé haladva. Nem szükséges mindent megfogalmazni az önéletrajzban, nehogy azt gondolják, hogy a túlképzettség miatt csak magasabb bérrel fogadná el az állást (és emiatt inkább egy olcsó munkaerőt vegyenek fel helyette).

Csak a tömör lényeget, és kifejezetten erre az állásra vonatkozó ismereteket osszuk meg. Ha szakértő segítséget szeretnénk kérni, vannak úgynevezett senior foglalkoztatási klubok is, ahol segítséget, és hasznos tanácsokat is kaphatunk.

Vélemény, hozzászólás?
Ez is tetszhet
Mobbing, a munkahelyi zaklatás
Tovább olvasom

Mobbing, a munkahelyi zaklatás

A mobbing munkahelyi stressz okozása szándékosan, sorozatos támadás, általában csoportos összefogás eredménye. A szó az angolból ered (to…
Mit csinál egy ügyvéd?
Tovább olvasom

Mit csinál egy ügyvéd?

Manapság egyre nagyobb szükség van arra, hogy mindenről jólinformáltak legyünk. Gyakran találkozunk olyan szituációkkal, melyekre a legkevésbé sem…
Álláskeresési trendek
Tovább olvasom

Álláskeresési trendek

A 2010-es év statisztikája szerint a Magyarországon élő emberek többsége halad a korral. Ami ebben az estben azt…