Magyarországon nem számít betegségnek, de sokat elárul az, hogy Németországban igen. Az ottani cégek sokat tesznek azért, hogy megvédjék a jól képzett munkaerőt a burnout szindrómától.
A kiégés nemcsak érzelmi, hanem testi tünetekkel jár együtt, beszűkült tudatállapot, a betegek kimerültségről, reménytelenségről számolnak be és inkompetenseknek érzik magukat. Ki gondolná, hogy a burnout kifejezés Herbert Freudenbergernek köszönhetően már 37 (!) éves.
Általánosan elfogadott tény, hogy az ember a munkahelyével, állásával kapcsolatban ugyanazokon az érzelmi lépcsőfokokon megy végig.
A lelkesedés jellemző az első időkre. Izgatottság, újítási vágy, a lehető legjobban akar teljesíteni a munkavállaló az új munkahelyén, vagy új beosztásában. Az idő és a fáradság nem számít. A magánélet a háttérbe szorul, mert most a munka van az első helyen, az újdonság varázsa még él. Új kapcsolatokat épít ki a kollégákkal, tettre kész, hajalmos túlvállalni magát, mivel bizonyítani szeretne önmagának és a környezetének. Ebben a fázisban elsősorban munkaeszközként tekint magára az érintett.
A realitás időszakában valóságosabban látja képességeit, jobban fel tudja mérni saját határait a dolgozó. Megfelelő és egészséges távolság alakul ki a kollégákkal, a szélsőséges lelkesedés helyét a stabil, megnyugtató elköteleződés veszi át. Türelem, együttműködés, érdeklődés, empátia jellemző a munkavállalóra a környezete felé. Ha a munkahelyi légkör jó, és a vezetőség is sokat tesz ezért, akkor hosszú ideig fenn lehet tartani ezt a termékeny időszakot.
Ezt a fázist a stagnálás követi, amikor csökken a kommunikáció mértéke a kollégák felé, a munkahelyi légkört egyre negatívabbnak éli meg a dolgozó.
A következő lépcsőfok már a kiégés első fázisa: a frusztráció. Az érintett úgy érzi, hogy nem tudja megfelelően irányítani a dolgait és ellátni a feladatait. Látványosan csökken a teljesítőképessége, gyakoribbak a hibák, az önértékelés csökken. Mindezek hatására belső feszültség lép fel, a kommunikáció tovább gyengül, szigorúan szakmai tények száraz közlése jellemző, mintha elvesztette volna az illető a humorérzékét. Az ügyfelekkel, kollégákkal szemben előszeretettel alkalmaz sztereotípiákat.
Az apátia időszakában ellenségesen viszonyul az érintett a kollégák felé, és másokról is ugyanezt feltételezi. Pontatlanság, szétszórtság, ötlettelenség, unalom, illetve az új kihívások kerülése a jellemző. Az illető rugalmatlan, szinte állandóan rosszkedvű, önértékelési zavarokkal küzd, sokszor depressziós. Ez utóbbi hamarosan nemcsak a munkahelyre jellemző, hanem kihat az élet más területeire. Súlyos estben alkohol, drogproblémákban illetve más szenvedélybetegségekben is kicsúcsosodhat.
Abban az esetben, ha észleli magán valaki a tüneteket és a napi rutinfeladatok megoldása problémává válik, mindenképpen forduljon szakemberhez.
Folytatás: Néhány szó a munkahelyi kiégésről (2. rész)
