Hogyan dolgozhat hatékonyabban?

HR

Hogyan dolgozhat hatékonyabban?Ezernyi teendő, az idő pedig rohan és valahogy semmi sem halad megfelelően. Ismerős, ugye? Íme, öt tipp, hogy a több tucat e-mail, és a folyton csöngő telefon mellett ne csapjanak össze a feje fölött a hullámok.

Az első és talán a legfontosabb – annak ellenére, hogy banálisan hangzik – az alapos tervezés. Egy több országot érintő amerikai kutatás szerint leghatékonyabban úgy kerülheti el az ember a felesleges stresszt és koncentráltabban (tehát hatékonyabban) tud dolgozni, ha a munkafolyamatot, vagy a (munka-) napot gondos tervezés előzi meg.

Mielőtt belefog a munkába, írjon teendőiről és a nap céljairól egy listát. Mindenképp tervezzen be magának rövid szüneteket és ebédidőt, illetve hagyjon magának némi időt az „üresjáratokra”, amikor akarata ellenére megszakítják.

Ugyanezt érdemes a munka befejezésekor újból megcsinálni: átnézni, hogy mi az, ami kész, mi marad másnapra, illetve mi a másnapi teendő. Így lezárja a munkanapot, felkészül a következőre, megelőzi a stresszt és mindig „képben van”.

Ugyanezt a technikát érdemes a hétköznapi teendőkre is használni, így nem felejtődik el az ebéd- és csekkbefizetés sem.

Szabjon határidőket, az ember hajlamos maga előtt tolni azokat a teendőket, amelyekhez nincs kedve. Határidő nélkül kevésbé vagyunk hatékonyak, ezt bizonyította egy kaliforniai kutatócsoport, amikor közel 100 jelentkező között ingyenes kávé-kuponokat osztottak ki. Az egyik csoporté három hétig, a másiké két hónapig volt érvényes. Az utóbbiak közül sokkal többen hagyták veszni a lehetőséget, hiszen abból indultak ki, hogy még bőven van idejük.

Érdemes tehát rövid határidőket szabni magunknak, ezeket ugyanis könnyebb betartani. Abban az esetben, ha a tényleges leadási határidő péntek, saját magának a csütörtöki napot adja meg határidőnek, így könnyebben elkerülhető a felesleges stressz, vagy a bosszantó meglepetések. Ha mégis csúszna, ott van még a péntek.

Lehetőség szerint kerülje a felesleges kitérőket. Már néhány másodperces megszakítás és figyelemelterelés elég hozzá, hogy gátoljanak a koncentrációban és ezáltal a munkában. Egy rövid kitérő után újból rá kell hangolódnunk a dolgunkra, fel kell venni a fonalat. Ez legtöbbször időveszteséggel és idegeskedéssel jár együtt, épp ezért ajánlott csökkenteni a digitális hátteret, pl. az e-mail-értesítésről, a chat-ablakról, internet-browser-ről lemondani. Érdemesebb az e-maileket időszakosan, pl. óránként, vagy naponta háromszor-négyszer megnézni, közte pedig bezárni a programot.

Jobb állásajánlatról, munkakörről álmodik? Képzelje el!

Pszichológusok kutatásai szerint, aki rendszeresen elképzeli, hogyan ünnepli a sikerét, az előléptetését stb., az célzottabban, hatékonyabban végzi a munkáját, ezt bizonyították a koncentrációt vizsgáló tesztek. Ezen túl pozitív hormonális hatása is van ennek a „játéknak”.

Semmi mást nem kell tennie, csak képekben képzelje el a határozott célt, fogalmazza meg pontosan terveit, „lássa” magát abban a vágyott helyzetben, „érezze” a pozitív élményt.

Ha az eddigi tippek nem segítettek, akkor még mindig ott van az „sokk-terápia”. Írja fel egy listára, vagy egy táblázatba a projektet, mellé a személyeket, akikkel kapcsolatba hozható a dolog, és a várható következményeket, ha a dolog balul sülne el. Nem tetszik? Akkor ne húzza az időt, hanem vágjon bele!

Vélemény, hozzászólás?
Ez is tetszhet